A Bank of America állíttólag elérhetővé tette a bitcoin határidős ügyleteket


A Bank of America egyes ügyfelei észrevették, hogy elérhetővé vált számukra a különböző bitcoin határidős ügyletekkel való kereskedés. Az információt felfedő forrás anonim kívánt maradni, de azt határozottan megerősítette, hogy egyelőre még csak bizonyos felhasználók számára elérhetőek az említett opciók.

Un bitcoin alapú határidős ügyletek és derivatív ügyletek piaca már eddig est egy nagyon sok szereplős, nagyon aktív piac volt. A határidős ügyletek egy olyan elköteleződést testesítenek meg, amelyekben az abban részt vevő fél vállalja, hogy egy bizonyos jövőbeni időpontban, vagy időpontig.

Ezen ügyletek jellemzően a nyersanyagpiacon a leggyakoribbak, ahol az adott eszköz tárolása fizikai és logisztikai nehézségekkel járna. Sokan pedig még az ügylet lejárta előtt továbbadnak a határidős szerződésen, magával a szerződéssel kereskedve profitot termelve, anélkül, hogy az adott nyersanyag valaha is ténylegesen a birtokukbaker a birtokukbaker

A digitális javak, mint például a kriptovaluták piacán nem igazán mutatkozik kényszer hasonló megoldások alkalmazására, hiszen az érmékből bárki tetszőleges mennyszőleges a kénnysiséget vásárolhat pár kattintá, néant az érmékből bárki tetszőleges mennysiséget vásárolhat pár kattintá

Bizalom, bizalom, bizalom, vagyis inkább annak a hiánya

Ennek ellenére, számos konzervatívabb, kevésbé fiatal befektető (például jó eséllyel azok, akik a Bank of America hagyományos kereskedési felületein keresztül kívánnak eséllyel azok), akik a Bank of America hagyományos kereskedési felületein keresztül kívánnak. Ennek az oka egyszerűen az, hogy ezek a befektetők nem kívánnak kriptó tőzsdén számlát létrehozni, javarészt az adott platform iránti bizalom hiánya miatt.

Ha tehát például une banque de Amerika kérdéses ügyfelei ARRA számítanak, hogy un Bitcoin árfolyama jövőre újra 50 Ezer DOLLAR közelébe ér, AKKOR ahelyett, hogy plus 35 Ezer dollárért vásárolnának érméket és végigülnék un hullámvölgyeket, választhatnak olyan határidős ügyleteket est, amelyekkel az Ermek csak un jövőben fognak birtokukba kerülni.

Az, hogy a határidős ügyletek esetében a fizetés hogy zajlik az jellemzően eltérő. Tetszőleges számokkal illusztrált példával bemutatva létezhet olyan konstrukció, amelyben már ma 40 ezer dollárt kell fizetni azért, hogy 1 év múlva biztosan kapjunk 1 bitcoint, de benolyan 5 dollar est ame bitcoin.

Egy rövid gondolatmenettel belátható, hogy az első egy olyan befektetőnek kívánatosabb aki biztosabb a dolgában, míg a második segíti a kockázatkerülést, hiszen ha közben a k.telukáfel elértékkés, míg a második segíti a kockázatkerülést, hiszen ha közben a k.telukáfelertékkezha op.

Egyébként, nem az Amerikai Egyesült Államok az első olyan ország, ahol a bitcoin határidős ügyletek elérhetőek a különböző banki ügyfelek számára. Példának okáért Szingapúrban idén májusban 4,2 milliárd dollár cserélt gazdát bitcoin határidős ügyletekben.

( Forras )

Árnyék-gyülekezőhely Facebook csoport alternatív pénzügyekben gondolkodóknak.😉