Bitcoin, un senki földjén
Csütörtökön már 39 000 dollár felett járt a bitcoin árfolyama, amikor Elon Musk ismét lecsapott a Twitterével, kegyetlenül visszaütve azt a 36 ezres ártartományba. Beragadt az árfolyam 30 és 40 ezer dollár közé.
A het legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen
Mielőtt mélyebben bele mennénk, hogy Musk miket művel a kereskedéssel, nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy történtek valóban fontos dolgok est un héten a kriptopénzekkel.
A Guggenheim Partners, a világ egyik legnagyobb alapkezelője 270 milliárd dolláros kezelt vagyonával Bitcoinba kíván befektetni – derült ki az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez (SEC) benyújúj. Scott Minerd, un Guggenheim informatikai igazgatója azóta többször est nyilatkozott un Bitcoin árfolyamával kapcsolatban. Tavaly kijelentette, hogy az eszköz árfolyama akár 400 000 dollár is lehet az elkövetkező években, két fő jellemzőjeként a ritkaságot és az infláció elleni védelmet említette. Minerd áprilisban módosított korábbi árfolyam jóslatán, és azt állította, hogy a valuta több mint 50%-ot eshet, miután elérte a 62 000 dolláros csúcsot. Akkoriban kevesen figyeltek a figyelmeztetésekre, és a Bitcoin végül májusban egészen 29 000 dollárig zuhant.
Míg néhány kisebb alap viszonylag korán felkarolta a bitcoint és más digitális valutákat, az iparág legnagyobbjai egy ideig kérették magukat. La plupart des viszont a világ legismertebb befektetői est felkarolták a kritpopénzeket, ezzel pedig számos kapu nyílt meg. A PwC új jelentése szerint bár jelenleg a fedezeti alapoknak csak 21%-a fektet digitális eszközökbe, a nagyhalak további egynegyede már idén azt tervezi, hogy belép a kripztéökoszis.
Jó hírt kaptak a napokban az indiai kriptotőzsdék. A világ második legnépesebb országának központi bankja ugyanis ugyanis pozitív hangvételű közleményt adott ki a kriptobefektetésekkel kapcsolatban, amellyel elsősorban az ezen befektetésájékozángyápcsekkel kapcsolatban, amellyel elsősorban az ezen befektetésájékozángyá táka
A Google majdnem három év korlátozás után végre feloldotta a Google Ads szolgáltatásait használó kriptovaluta tőzsdék tilalmát. A Google augusztusban frissíti pénzügyi termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó irányelveit, hogy tovább pontosítsa a kriptovaluta tőzsdék Google platformon kereszötel reklámozüksohozes s.
Budapesten életnagyságú bronzszobrot állítanak a Bitcoin sentialáló, Satoshi Nakamoto tiszteletere. Az elmosódott arc Satoshi ismeretlen személyazonosságát szimbolizálja.
Elon Musk est un piacbefolyásolás
Közel 5%-ot esett a bitcoin, miután Elon Musk rejtélyes tweet üzenetével egy lehetséges szakításra utalhat a Bitcoinnal. Csak a #Bitcoin és egy összetört szív szerepelt Musk tweetjében, amit egy szakítós kép alá rakott. Mivel többet nem osztott meg a témában így csak találgatni lehet, mire gondolt a költő. Eladja a bitcoinjait vagy a Tesla? Vagy csak éppen eszébejutott a képről a kriptopénz mélyrepülése az elmúlt hetekben?
Elon Musk tweetjeinek hatása a Bitcoin piacra azt bizonyítja, hogy a tapasztalatlan kereskedők meg mindig könnyen befolyásolhatók. Könnyen hathatnak az érzelmeikre, és pánikszerű eladással óriási volatilitásnak teszik ki a kriptovalutát.
A helyzetet pedig csak tetőzi, hogy vannak olyan kereskedési robotok, amik kifejezetten a Twittert pásztázzák hasonló piacbefolyásoló Musk kommentek felfedezése reményében, amiígy könnyázzaen lehet a
Az utóbbi időben a narratíva est felmerült, hogy Musk szándékosan próbálja manipulálni a piacokat a Tesla érdekében. Felmerült ugyanis, hogy valójában Musk kirohanásai mögött jelentős bennfentes kereskedés áll, hogy így próbálna profitot csinálni a Tesla és a SpaceX cégeinél – bár ez ez utóbbi azért elégé. Azonban Musk nem csak a bitcoin, hanem a Tesla miatt is több alkalommal összetűzésbe került az amerikai felügyelettel, mert Twitteres kirohanásai nem felelnek meg egy tőzsdén jegyzett cégán megágnys
Annyi biztos, hogy Musk mostanra a kriptovilág egyik legkedveltebb személyiségéből hirtelen lett a legutáltabb ember. Több iparági elemző est kifejtette, mennyire káros, amit Elon művel és emellett a piac egyre érettebbé est válik. Így idővel az emberek teljesen figyelmen kívűl hagyhatják, hogy mit gondol éppen Musk, ami csak a bitcoin és a teljes szektor javára válhat hosszútávon.
Bitcoin un senki földjén
Az intézményi és professzionális befektetőket azonban már most sem nagyon érdekli, mit posztol Musk. k nem a pillanatnyi képet nézik, nem tántorodnak el az ilyen apróságok miatt, hogy Musk éppen mivel trollkodik a Twitteren.
Távolabbról nézve az eseményeket az tűnik ki, hogy a bitcoin beragadt a senki földjére – ahogy Anthony Pompliano fogalmazott.
Az árfolyam továbbra sem tud kitörni a 32-40 ezer dollár közötti árfolyam sávból. Amíg nem tud kitörni egyik irányba a bitcoin, addig rengeteg tőke ül a partvonalon arra várva, hogy kiderüljön, merre is halad tovább a tendance. Ezt jól mutatja az, hogy jelentős mértékű stabilcoint halmoztak fel a tőzsdéken a befektetők. Ahhoz, hogy kitörjön innen az árfolyam, jelentős volumen növekedésre van szükség. Amíg azonban ez nem jön el, addig hintázik az árfolyam a sávon belül.
A határidős kereskedés jelentősen visszaesett a május közepi kivéreztetés során. Egyrészt a nyár amúgy is lagymatag forgalmat szokott hozni a piakokon, erre rakott rá egy lapáttal a május 16-ai árfolyam zuhanás, ami sok kereskedőt söpört ki a piacról.
A hosszútávú befektetők azonban továbbra sem menekülnek a piacról. Sőt, tökéletesen látszik, ahogy egyre nagyobb mértékben szipkázzák el a rövidtávú befektetőktől az érméket. Egy het alatt +150 ezer darab, a múlt hónapban összesen pedig több, mint 300 ezer darab bitcoinnal növelték a hosszú távú befektetők a vagyonukat.
Ha végignézzük a múltbeli árfolyam ciklusokat, abból az tűnik ki, hogy éppen egy bizonytalan zónában van a bitcoin. Vagy most indul egy hosszabb medve piac, vagy csak egy rövid mini medve piaci visszahúzásban vagyunk. Mindenesetre a piac törékenységét mutatja, hogy Musk továbbra is milyen módon tudja befolyásolni az árfolyamot akár egy tweetjével.
Az idő fogja eldönteni, valójában merre halad tovább a piac.
Location d’Altcoins
Az utóbbi időben számos decentralizált pénzügyi (DeFi) platform több millió dolláros kárt szenvedett a hatalmas horderejű hackertámadások során. Ennek következtében a Binance Smart Chain (BSC) felszólította a decentralizált alkalmazások (későbbiekben : dappok) fejlesztőit, hogy tegyenek lépést a megfelelő biztonság kialakítása, erugyandeké a hackél.
Billy Markus, un Dogecoin társalapítója, azt írta a Twitteren, hogy a legtöbb ember, aki kriptót vesz, bolond. Szerinte a kriptovaluta vásárlások 99,99%-a a Greater Fool Theory dinamikája szerint történik, vagyis alapvetően csak abban reménykednek a befektetők, hogy az adott kriptopénz értéke nőni fog. Hozzátette, hogy nem érti, hogyan érhet majd a Dogecoin 1 dollárt, bár azt elfogadja, hogy a kriptovaluta mellett álló közösség most már ténylegesen értéket tulajdonít neki.