Bitpanda vélemény : átfogó bemutató a kriptotőzsdéről
Un Bitpanda kriptotőzsde egyre népszerűbb választás a bitcoin és egyéb kirptovaluta vásárlás iránt érdeklődő európai felhasználók körében. De vajon megéri nekünk est une használata? Ebben a Bitpanda vélemény bejegyzésben most minden fontos infót áttekintünk – legyen szó az elérhető szolgáltatásokról, kriptopénzekről, regisztrációról, biztonsánról vagyzorlál, biztonsánról vagyzorlál.
Un Bitpandáról általában
A Bitpanda kriptotőzsdét szó szerint a szomszédban alapították, a 2014-ben Bécsből induló váltó azonban mára az egyik legnépszerűbb opcióvá nőtte ki magát. Részvények és kriptovaluták értékesítésével és vásárlásával kezdték, majd később még a nemesfém választékot is portfóliójukhoz adták. Saját állításuk szerint több menthe 2 millió felhasználójuk van, bár ebből az aktív ügyfelek száma azért valószínűsíthető, hogy jóval alacsonyabb.
A Bitpanda minden országból fogad regisztrációt, azonban szolgáltatásaik limitáltak, ha nem európai országból vesszük ezeket igénybe. Többek között a kriptovaluta eladás és vásárlás sem érhető el, csak akkor, ha SEPA országban tartózkodunk. Néhány extra funkció pedig csak akkor választható, ha az eurózónán belül élünk, de ezekre részletesebben is ki fogunk térni a Bitpanda bemutató során.
Elérhető szolgáltatások : mit ajánl a Bitpanda?
Kriptovaluta eladás és vásárlás
Az alap Bitpanda szolgáltatás un bitcoin vásárlás és eladás, illetve egyéb kriptovalutákkal történő kereskedés. Ez nem egy peer-to-peer kereskedési platform keretében történik, hanem centralizált módon a Bitpanda oldalától tudjuk megvásárolni, illetve nekik tudjuk eladni ezeket. A szolgáltatás fejében pedig egy prémiumot kell megfizetni, melynek konkrét díjazási rendszerére külön szekcióban térünk ki. (A poént azért előre lelőjük : meglehetősen versenyképes a tranzakciós díjak rendszere.)
Économies Bitpanda, ha hosszú távon akarunk megtakarítani
Un Bitpanda emellett megtakarítási opciót est ajánl a Bitpanda Savings keretében. Ez azt jelenti, hogy megadott időközönként automatikusan be tudjuk állítani, hogy mekkora összeget szeretnénk a megtakarításainkhoz hozzáadni. Ez minden kriptopénz esetén külön elérhető, így mondjuk felállíthatunk külön BTC és ETH Savings fiókot est un Bitpanda útmutató követésével.
Bitpanda Metals, ha egy kis aranyra fájna a fogunk
A diverzifikálás szó nagyon hamar fel szokott jönni a portfólióépítés esetében – és még csak nem is kell befektetési gurunak lennünk ahhoz, hogy megértsük ennek fontosságát. Minél több lábon állunk, annál biztosabban védjük magunkat az esetleges negatív értékváltozásoktól. A Bitpanda erre a részvény és kriptovaluta lehetőségek mellett még nemesfém (főként arany, ezüst és platina) vásárlását is lehetővé teszi, amely meglehetősen ritka a kriptováltók piacán.
Bitpanda Pay a mindennapi fizetésekhez
A Bitpanda a kereskedési lehetőségek és a portfólióépítés mellett a mindennapi tranzakciók használatát is elősegítheti. Erre alkották meg un Bitpanda Pay-t, egy olyan fizetési platformot, amivel például barátainknak küldhetünk néhány pillanat alatt kifizetéseket.
Un mindennapi fizetésekhez egyébként egy kártyát est megalkottak a Bitpandások. Ilyet láthattunk már például a Binance-től is, de egyre gyakoribb, hogy a váltók saját kártyával állnak elő. A Visa kártya sajnos jelenleg magyar ügyfelek számára nem igényelhető, ugyanis csak azokban az országokban lehet kérni, ahol az euró az elsődleges fizetési eszköz (értsósna az eurzai)
Bitpanda Pro
Bár összességében a Bitpanda talán azoknak a legjobb, akik még csak kezdők, vagy csak alkalmanként használnak váltókat, azonban az oldal biztosít ennél magasabb szintű kereskedési lehet. Un Bitpanda Pro kifejezetten azoknak szól, akik profi szinten kereskednek. Ez azt jelenti, hogy a Pro részen összeköthető API vagy egyéb haladó szintű chartok és kereskedési funkciók érhetők el.
Egyéb szolgáltatások : Bitpanda Swap, Bitpanda Plus, Bitpanda Academy
Un Bitpanda Swap un kriptók azonnali swap ügyleteit teszi lehető un platformon. A Bitpanda Plus pedig már csak az igazán gazdag ügyfeleknek fontos, akik az átlagosnál jóval nagyobb tranzakciót szeretnének lefolytatni, és ezt lehetőleg nem a „sima” vültón kereszt.
A kezdőknek kifejezetten hasznos lehet a Bitpanda Academy részlege, ahol a kriptovaluták és a blokklánc működéséről, illetve személyes pénzügyekről tanulhatunk. Itt több mint 20-20 lecke érhető el kezdőknek és középhaladóknak est, un haladó leckék pedig hamarosan érkeznek az oldalra. Ezek a tananyagok érthetően és fogyaszthatóan dolgozzák fel az adott témákat, bár jelenleg (ahogy az egész oldal esetében is) magyar verziója nincs ezeknek a szövegeknek.
Bitpanda bemutató : Kriptovaluták a Bitpanda oldalán
Nagyon fontos a kriptováltók és tőzsdék kiválasztásakor, hogy pontosan milyen kriptopénzeket is érhetünk el, így alapvető, hogy erre is kitérünk a Bitpanda vélemény posztunk keretében. Menthe, ahogy már írtuk, a kriptovaluták a részvények és nemesfémek mellett nem az egyedüli befektetési lehetőségek a Bitpanda oldalán, azonban választékban talán ez az egyik legkiemelkedőbbek.
A Bitpanda összesen több menthe 50 kriptovaluta vásárlását és eladását teszi lehetővé. Ezzel viszonylag erős un felhozatal, bár tagadhatatlan, hogy vannak olyan váltók, ahol ennél jóval több érhető el (pl. Binance vagy Coinbase). Azonban a legnépszerűbb kriptókat szinte garantáltan megtaláljuk. Ilyenek például (a teljesség igénye nélkül) un BTC, ETH, LTC, EOS, DASH, ADA, LINK, NEO, OMG, USDC, DOGE, USDT, BAT vagy un TRN est.
Maga a vásárlás a regisztrációt és személyazonosítást követően már pofonegyszerű lesz. (A felhasználói fiók létrehozásának egy lépéseit kicsivel lentebb találjátok majd.) A profilunkban ugyanis rögtön láthatjuk, hogy melyik kriptopénz (vagy részvény) Eppen milyen árfolyamon FUT – SOT, l’AZT est láthatjuk, hogy az elmúlt időszakban mik voltak un « legforróbb », legjobban teljesító eszközök. A kriptóra rákattintva aztán azonnal láthatjuk a Buy, Swap és Sell opciókat, illetve tudunk beállítani értesítést egy megadott ár elérése esetére, vagy akár egy Savings tervet is összeállíthatunk.
Bitpanda vélemény a díjakról : mennyire drága a tőzsde használata?
Un Bitpanda 1,49% -os prémiummal dolgozik bitcoin vásárlás és eladás esetén est. Ez viszonylag versenyképesnek számít a piacon (vannak oldalak, ahol könnyedén 5% felé kúszik ez a prémium esetekben). Illetve előnynek hozhatjuk még fel azt est, hogy a prémium nem utólag kerül kikalkulálásra, hanem a már megadott ár tartalmazza ezt – szóval, amit látunk, azt meg is kapében a Bitpanda eset.
Hogyan tudunk regisztrálni a Bitpanda oldalára? Bitpanda bemutató a személyazonosításhoz
Maga a regisztráció néhány perc alatt elvégezhető folyamat, majd ezt követően a személyazonosítás az, ami már egy kicsit hosszabb időt vesz igénybe. Utóbbira azonban minden esetben szükségünk lesz, hiszen már a kriptovaluta vásárlás első feelétele, hogy a verifikáció folyamatán túl legyünk.
A felhasználói fiók létrehozásának és a személyazonosítás lépései :
illetve egy jelszót választani
Ezt keressük meg az email fiókunkban és fejezzük be a verifikációt a Bitpanda útmutató segítségével
Biztonság és problémamegoldás: hogyan tudjuk elérni az ügyfélszolgálatot?
2014 óta a Dunán és a Bitpandán est sok víz lefolyt, azonban biztonság tekintetében kifejezetten jó hírnevet tudott kialakítani magának az oldal. Hackertámadásnak még sosem esett áldozatul, és a felhasználók visszajelzései est elég erősnek számítanak ilyen téren. Un Bitpanda vélemények a független oldalakon is magas értékelést értek el, és még a Google Play-ben is 4,8 csillagot kapott – friend azért a kriptoszférában nem kis teljesítmény. Maguk a biztonsági beállítások viszonylag standardnak számítanak, de aki például extra biztonsági lépésekkel szeretné profilját ellátni, az a két-lépcsős azonosítást is alkalmazhatlsówo.
mely azért kicsit frusztráló lehet abban az esetben, ha gyors megoldásra lenne szükségünk. Ezen felül azonban a Support részlegük elég kiterjedt; itt ráadásul nagyon könnyen lehet az adott témákra keresni. Ha nem nagyon személyes a bajunk, akkor itt nagy valószínűséggel választ fogunk találni az adott kérdésre.
Legfőbb előnyök és hátrányok
Un Bitpanda vélemény eddigi leírásából est látszik azért, hogy az előnyök jóval nagyobb számban képviselik magukat, menthe a hátrányok. Ha nem volt kedved az egész cikket végig olvasni, akkor most itt egy kis tl; dr összefoglaló a legfontosabb pozitívumokról és negatívumokról.
Amiért érdemes lehet a Bitpanda oldalát választani :
- Nagyon felhasználóbarát és intuitív felület
- Alacsony tranzakciós díj (bitcoin vásárlás és eladás esetén 1,49%)
- Elérhető egy jól kialakított mobil applikáció
- Változatos szolgáltatások (Épargne, échange, akár nemesfém vásárlás is elérhető)
- Több menthe 50 kriptovaluta és rengeteg részvény vásárolható
Amiért érdemes lehet egy másik oldal után nézni :
- Teljes személyazonosítással érhető el csak a legtöbb funkció
- Nincs magyar nyelvű felülete az oldalnak
- Un regisztráció előtt nincs lehetőség az oldal kipróbálására
Bitpanda vélemény : kinek éri meg a tőzsdét választani?
Un Bitpanda vélemény részünkről eddig nagyon pozitív, l’esprit ugyanis használhatóság, ár és a szolgáltatások változatosságában jól teljesít azal. Kezdőknek kifejezetten hasznos lehet, mert gyorsan és egyszerűen lehet kriptovalutákat vásárolni vagy eladni; ehhez ráadásul a felszámolt prémium sem túl magas. (Ha valaki már komolyabb kereskedői élményre vágyik, annak egyértelműen a Bitpanda Pro felülete az ajánlott.) Ha semmit nem tudunk a kriptovaluták működéséről, akkúkor Academy részlegy n’est pas un pont.
Jelenleg a legnagyobb hátulütője az oldalnak, hogy nincs magyar nyelvű felület, illetve csak euróval, dollárral, fonttal vagy svájci frankkal tudunk befizetni. Ezen felül vannak olyan szolgáltatások, amelyek csak az eurózóna országainak érhetők el (pl. A Bitpanda saját kártyája), azonban a legtöbb esetben az EU-s országokbiántból igennybe vieux azlatait.
Ha érdekel bemutatónk más kriptotőzsdékről, itt olvashatjátok el a Kraken és a Binance bejegyzését !