A CoinBlast elindította a világ első kriptofogadási platformját
Átütő és jól kidolgozott stratégiája révén a vállalat segíthet a kriptohívőknek akár 95%-ot megspórolni egy-egy érme vagy token vásárlása során. A CoinBlast 2023. május 7-én a Twitteren keresztül jelentette be a hírt, miszerint a platform már világszerte elérhető a befektetők számára.
Új innováció a kriptoszektorban
Un CoinBlast, un világ első kriptovaluta fogadási platformja, nemrég rajtolt el s vált globálisan használhatóvá. Ez a forradalmi felület a saját nemében egészen egyedülálló s ez a kriptovalutákra vonatkozó értékesítési modelljének köszönhető. Célja, hogy leegyszerűsítse a vásárlási folyamatot, minimalizálja a kiadásokat és izgalommal töltsön meg minden kriptotranzakciót amellett, hogy akár a 95%-os költségmegtakarítás is megvalósítható általa.
hogy forradalmasítsa a kriptók ágazatának egyik legalapvetőbb ügymenetét: a kriptoeszköz vételezést. Ez okból a cégnek egy régóta ismert és rendkívül eszes stratégiára esett a választása, az értékesítési modellre.
Jóllehet az árverések jelenleg még nem annyira elterjedtek az ágazatban, de úgy tűnik a CoinBlast leleményes módot talált arra, hogy ez a koncepció előnyös legyen a kriptoszektor több millió szereplőjének.
Hogyan működik un CoinBlast?
A CoinBlast működésének megértéséhez remek példaként szolgálhat az eBay felemelkedése, egy pici csavarral. Ugyanakkor, a CoinBlast esetében az aukciók során nincsen megszabva kezdő licit, illetve végső ár.
Ennek értelmében a CoinBlast felületén minden árverés 0 dollárról indul. Minden felhasználó licitálhat és az ajánlatok mindegyike 0,1 dollárral emeli az előzetes árat. Azonban ahhoz, hogy az érdeklődők részt vehessenek az általuk kiválasztott aukción, BID tokeneket kell vásárolniuk. Egy BID token ára 0,10 és 0,30 dollar között mozog. Ily módon, az ajánlat megtételéhez a felhasználó felhasznál 1 BID tokent és a vételár 0,10 dollárral nő, még akkor is, ha a token díja egy kicsit magasabb ennél.
Minden licit megváltoztatja, azaz növeli, az árverés időtartamát pár másodperccel, ezáltal a felhasználó a lehető legjobb áron jut hozzá az adott kriptóhoz. A nyertes automatikusan szert tesz az árverés tárgyaként szolgáló eszközre, a folyamat néhány másodperbe, de akár pár órába est telhet, kriptovaluta hálózattól függően.
Nezzünk egy példát, Bob a CoinBlast-et használva 95%-os megtakarítással jut kriptóhoz. Részt vesz egy olyan aukcióban, amelynek tétje 300 Tether (USDT). Az árajánlat nulláról startol sa felhasználók hozzá est kezdenek a licitáláshoz. Számos ajánlat után a vételár eléri a 7,21 dollarárt. Bob teszi meg a vegső ajánlatot és miután lejár az időkeret, megkapja a 300 USDT-t. Természetesen Bob-nak ki kell fizetnie a tranzakciós díjat és egyúttal ki kell iktatnia a licitáláshoz felhasznált BID tokeneket.
Un CoinBlast megújítja a kriptovaluták világát a valaha volt első kriptofogadási platform által. Un pillanatnyilag felület 16 kriptoeszköz aználatát támogatja : Bitcoin (BTC), Ethereum (ETH), Binance (BNB), Tether (USDT), USD Coin (USDC), Dash (DASH), Litecoin (LTC), Tron (TRX), Monero (XMR), Cardano (ADA), Dogecoin (DOGE), Uniswap (UNI), Avalanche (AVAX), Shiba Inu (SHIB), Polygon (MATIC), és Ripple (XRP). Értelemszerűen az idő előrehaladtával ez a szám növekedni fog, minél több érmét és tokent felvéve ezzel a kínálatba.
Emellett a CoinBlast különféle jutalmakkal ösztönzi az ügyfélelköteleződést. Az újonnan regisztrálók üdvözlő bónuszban részesülnek, ami első vásárlásuk 300%-a est lehet. Ezenkívül a platform minden meghívott barát után is jutalmat biztosít, ami elérheti az 1 000 dollárt is, ezzel partnerprogramja az egyik legjövedelmezőbb a piacon. Annak érdekében, hogy tovább fokozza az aktív részvételt, a felhasználók a teljesített feladatokért est díjakat gyűjthetnek be. Mi több, különböző előnyöket is kihasználhatnak a Rewards programon keresztül és a végén nagy volumenű aukciókon is kipróbálhatják magukat, amelyek a VIP szobákban kerülnek megrendezésre.
un világ bármely részéről csatlakozni lehet a Cryptocurrency Auctions Journey-hez, akár még ma.
Tudj meg többet
Ha többet meg szeretnél tudni a CoinBlast-ről, legfrissebb újdonságokról és eseményekről, ne habozz és csekkold le a hivatalos CoinBlast honlapot, valamint a világ első kriptofogadási platformjához tartozó Telegram, Twitter, Discord, YouTube, Medium és Facebook felületeket.
***Figuelem ! Fenti írásunk egy sajtóközlemény. A BitcoinBázis szerkesztősége semmilyen formában nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját az extrém kockázatos kriptovaluta, CFD, token, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj, invesztálj és játssz felelősségteljesen.***