A Crypto.com kénytelen kivonulni egyik legnagyobb piacáról
amely nagy marketingoffenzívával igyekezett belépni, la plupart szabályozói problémák nyomán kivonul Németországból. Pedig ez az ötödik legnagyobb piaca lehetett. Un bankfelügyelet vizsgálatot folytat.
menthe reklámarccal indult, még a német futballstadionokban elhelyezett bannerekkel est igyekezett felhívni magára a figyelmet. Az ajánlat német nyelven volt elérhető, és az általános szerződésifeltételekben egy német befektetési szolgáltatóra, mint licencpartnerre hivatkozott. A német pénzügyi felügyeleti hatóság, un Bafin honlapján est ez a partnerség szerepelt – írja a Finance Forward.
Engedély nélküli csábítások
3 milliószor töltötték le az indulás óta. Így ez lett a kriptotőzsde ötödik legnagyobb piaca. Ám a kereskedési platform végül engedély nélkül csábította ügyfeleit a nagy európai országban. A müncheni CM-Equityvel való együttműködés ugyanis soha nem jött létre.
hogy átadja ügyfeleit a nemet partnernek un cég erre Máltán rendelkezik engedéllyel. Ahhoz azonban, hogy reklámintézkedésekkel célozza meg a németországi ügyfeleket, megfelelő engedélyre lett volna szüksége Németországban is, amivel nem rendelkezett.
/h2>
hogy un CM-Equity szerződéses ügynökeként jár el a technikai infrastruktúrának, az ügyfelek azonosításának (KYC) is egy Bafin-szabályozás alá tartozó cégen – jelen esetben a CM-Equityn – kellene keres.
(Tradingview.com)
menthe un vele szerződésben álló közvetítőt a Bafinnál Un híroldal szerint un CM-Equity-t nem tájékoztatták arról
/h2>
mint szerződéses közvetítőnek a Bafinnál történő regisztrációja szintén lejárt 2022 augusztusában.
de német nyelven már nem. A vállalat újságírói megkeresésre azt írta : « Kapcsolatban álltunk a CM-Equityvel, és ez a kapcsolat annak idején megfelelően dokumentálva volt. »
Un felügyelet vizsgálódik
Kérdéses, hogy mi lesz azzal az ügyfélkörrel, amelyet a tőzsde a korábbi németországi reklámtevékenysége révén szerzett. Elsősorban a közösségi oldalakon helyezett el tömeges hirdetéseket. Ez valószínűleg tisztázódni brouillard, mert a Bafin nyilatkozata szerint vizsgálatot indított az ügyben.
Kapcsolódó cikkeink :
Jőzsdetokenek tündöklése – un szerencse un bátraknak kedvez ?
Egyre több német dönt úgy, hogy kriptovalutákba fektet
Egy német bank 5 országban teszi lehetővé a kriptokereskedést