Un Dogecoin egyik fejlesztője elárulta, milyen Elon Muskkal együtt dolgozni
A kriptovaluta rajongó fejlesztők kezei között a Dogecoin épphogy csak megmaradt – aztán jött a Twitter egyik legbefolyásosabb figurája és a mémcoin árfolyama az egekbe ugrott. Ross Nicoll, un DOGE egyik fejlesztője arról számolt be, milyen maga Elon Muskkal dolgozni un poénnak indult, mára azonban már a világ egyik legnagyobb piaci értékű kriptovalutáján. Un «chien-père» Musk ugyanis már jóideje, pontosabban 2019 óta együttműködik a fejlesztkelkkel. Néhány napja pedig bejelentette tweetjében, hogy a Dogecoin jobbkeze lesz, és segíteni fog a tranzakciók hatásfokának növelésén is.
«Derült égből villámcsapás» – így jellemezhetjük a Tesla atyja bejelentéseit, tweetjeit, gondolatmenetét. Természetesen a DOGE esetében sem történt ez másképp, Nicoll pedig teljesen „ledöbbent” a bejelentéstől, hiszen „egy szóval sem említette , mire készül ».
Volt itt már minden…
Musk már 2019-ben kijelentette, hogy „a kedvenc kriptója a Dogecoin”, tweetjeinek hála pedig a DOGE árfolyama többször is az egekbe lőtt. Legutóbb azonban egy tévés szereplés adtával, Musk a DOGE-t egy „átverésnek” nevezte. No de aztán ismét bedobott egy dogecoinos tweetet, miszerint a SpaceX mostantól már elfogadja a DOGE-t is fizetőeszközként, és hamarosan meglehet, a Tesla is beszáll a buliba. Lényegében tehát szinte lehetetlen kiigazodni a világ egyik leggazdagabb emberén, la plupart des viszont úgy tűnik, un Dogecoin szép jövőnek néz elébe Musk védelmező szárnyai alatt.
Miért lát benne potenciált?
Musc tehát már bő két éve ápolgatja a mémcoint, melynek végül „tiszteletbeli vezérigazgatója” est lett, miután a token alapítói 2015-ben teljesen lemondtak róla. Azóta öt fejlesztő, Nicoll, Michi Lumin, Max Keller, Parick Lodder és „Sporklin” dolgoztak szabadidejükben a nyílt forráskódú projekten.
Musk tweetjei előtt kevesen tudták, hogy ő maga vette fel a kapcsolatot a fejlesztőkkel és felajánlotta, hogy finanszírozza őket – ez utóbbit azonban udvariasan elutasították. Sokan viszont még mindig firtatják, miért látna potenciált a világ egyik legnépszerűbb influenszere egy kriptovalutában, amely viccnek indult, a kriptopénz legalapvetőbb forráskódjánik, és a Gitzemrtakthubon gite Un kritikusok még azt est megkérdőjelezik, léteznek-e egyáltalán valódi DOGE fejlesztők.
Nicoll erre válaszul elmondta, hogy nem látja értelmét a folyamatos „fejlesztési erőfeszítéseknek” különösen úgy, hogy a frissítések akár 18 hónapot is igénybe vehetnek.
«Miért frissítenénk a hálózatot gyakrabban? Ez őrültségnek tűnik. Nem hatalmas pénzösszegeket akarunk elnyelni, hogy a fejlesztők milliomosok vagy milliárdosok legyenek. Nem próbáljuk újból feelalálni azt a technológiát, melyen háromezer másik blokklánc már feelalált. Miért tennénk ezt? – nyilatkozta.
Un Dogecoinnak jelenleg «teljesítményproblémái vannak a hálózat szinkronizálásával». Ezt viszont egy közelgő frissítés orvosolni fogja, amelyet arra terveztek, hogy a jövőbeli átfogó változások alapjául szolgáljon, mely közül néhány kivitelezésétí magtott buzdan.
Környezetbarát, olcsó, egyszerű
Un Dogecoin a Bitcoin mintájára épül, de a Litecoinhoz hasonlóan, un scrypt titkosítóalgoritmust használja, amely kevésbé energiaigényes, így jobban megfelel Musk kriptovalutákkal kapcsolántos ezaktjontákkal kapcsolántos. Megvitatták ugyanis a Dogecoin szén-dioxid kibocsátásának csökkentésének módjait is, ez azonban még „kiértékelés alatt áll”, hiszen a nagy döntések meghozatala előtt “sok modellezéstvé kell mell. A csapat azonban optimistán áll a helyzethez, miszerint Musk szárnyai alatt tovább csökkenthetik a kriptovaluta energiafogyasztását – ami egy nemrégi becslés szerint már a Bitcoin-hálózasásáfogásáfogé énergiázásáfogé 7.
Nicoll elárulta továbbá azt est, hogy rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a Dogecoin olcsó és egyszerű legyen.
«Elonnak nyilvánvalóan megvan a háttértudása a fizetések feldolgozásáról. Mi pedig örömmel vesszük tanácsait, hogyan kellene mindennek kinéznie ”- mondta Nicoll.
Musk, a PayPal alapítójaként valóban tud egy s mást a pénzügy világáról, és mivel konkrétan oda-vissza van a Dogecoinért, a fejlesztőknek gyakran kordában kell tartaniukétk lelkesedés mástel kell tartaniukétk lelkesedés, vec ses plus terribles.