Három fundamentális ok miatt esik a bitcoin árfolyam most
A 2022-es év az egyik legszélsőségesebbnek bizonyult eddig a bitcoin árfolyama szempontjából. Az eszköz közel 50 000 dolláron nyitott, és a következő 12 hónapban dollár értékének több mint 65%-át veszítette el.
Kicsit közelebbről nézve, a héten a bitcoin megpróbálta leküzdeni a 17 000 dolláros ellenállást, azonban ez a kísérlet csúnyán elbukott.
Néhány egymást követő áresés végül a tegnapi napon a bitcoint 16 400 dollarár alá is vitte. Az év végét tehát igencsak komor hangulatban zárta a BTC. Mindeközben az altcoinokkal szembeni dominanciája továbbra est de 40 % sur tout. Un piaci kapitalizációja azonban lassan alig haladja meg a 320 milliárd dollárt.
A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen
A Michael Saylor által vezetett MicroStrategy technológiai vállalat 2500 bitcoinnal novelte állományát az utóbbi időben még úgy is, hogy közben adózási könnyebbség kedvéért eladta a bitcoinjai egy kisebb részét. A MicroStrategy 2395 bitcoint vásárolt 42,8 millions de dollars készpénzért novembre 1-e és décembre 21-e között. Ezt követően a Michael Saylor nevéhez kötődő cég 704 BTC-t veszteséggel adott el décembre 22-én, hogy ellensúlyozza bizonyos korábbi tőkenyereségeit – írja a Bitcoin Magazine. Un MicroStrategy ezután décembre 24-én további 810 BTC-t vásárolt.
a BIT Mining Limited nemrég jelentette be A nyomozás a támadás kapcsán décembre 23-án indult meg, így került a hírekbe most az ügy.
Több sziget est nyit a kriptopénzek irányába
A több mint 500 szigetből álló Palau állama partnerségre lépett a Ripple vállalattal, hogy egy nemzeti stabilcoint fejlesszenek ki az ország számára. Az Állam Elnöke, Surangel Whipps Jr. Ezennel Csatlakozott a web 3.0-át, a Metaverzumot és a Blokklánc Technológiát támogatók táborához, majd megerősíttette a híreket ország digitális jövő őMoLike óMoLcread őMoLcread őMoLcread őMoLcread őMoLcread. Elmondta továbbá, hogy dolgoznak egy NFT digitális személyazonosító igazolvány létrehozásán est.
A Fidzsi-szigetek újonnan megválasztott miniszterelnöke elviekben a bitcoin törvényes fizetőeszközként való elfogadása mellett tette le a voksát. Sitiveni Rabuka, aki nemrégiben lépett hivatalba, aktívan fontolgatja, hogy állama El Salvador példáját követve elfogadja a bitcoint törvényes fizetőeszközként. Rabuka egyébként mindezidáig nyíltan nem beszélt a kriptovalutával kapcsolatos álláspontjáról, ám Lord Fusitu’a, a szomszédos Tonga korábbi parlamenti képviselője megerősítette, hogy az új miniszterelnök határozottan Bitcoin-párti.
Három ok amiért a bitcoin árfolyam esik most
Néhány ok jól magyarázhatja a jelenlegi negatív hangulatot a piacon, ami FUD, azaz a félelem és a bizonytalanság szellemét vetíti rá az árfolyamokra is.
Ezt azonban nem tisztázott okokra hivatkozva két hete felfüggesztette.
Emellett az Egyesült Államok egyik legnagyobb kriptovaluta bányásza, a Core Scientific cég csődje sem tesz jót a kereskedési hangulatnak. A tőzsdén jegyzett társaság décembre 21-én csődöt jelentett az emelkedő energiaköltségek, az erősödő verseny és a Bitcoin 2022-es árzuhanása miatt.
Végül pedig az egyik utolsó talpon maradt kriptohitelező és kereskedési platform, a Genesis Global és anyavállalata, a Digital Currency Group (DCG) is likviditási válsága félelmet váltott ki a befektetők körében. Ennél est fontosabb, hogy a DCG kezeli a 10,5 milliárd dolláros Grayscale Bitcoin Investment Trust-ot. Az alap jelenleg nettó eszközértékéhez képest 47%-os kedvezménnyel kereskedik, részben a Genesis Global kitettségével kapcsolatos befektetői spekulációk miatt.
Mi állíthatja meg a bitcoin árfolyam esést?
A negatív hírfolyam mellett egyelőre a makrogazdasági forgatókönyv sem fest túl jól.
Az amerikai jegybank 50 bázisponttal megemelte a kamatot décembre 14-én. Elemzők szerint pedig továbbra est szigorú monetáris politikára kell számítani 2023-ban est. Emiatt a befektetők attól tartanak, hogy a Bitcoin a jelenlegi 16 100 dolláros csökkenő tendance alá eshet. Másfelől viszont ha erre sor kerül, az igen éles korrekciót válthat ki a későbbiekben.
Un piacon derivatív a kereskedés továbbra est igen gyenge. Még aggasztóbb, hogy még a décembre 14-i 18 000 dollárig kiugró árfolyam sem tudta megmozgatni az árjegyző bálnákat, ami egy kiegyensúlyozott tőkeáttételi kereslet felé terelné a long és a short pozíciókat.
Amikor a határidős ügyletek diszkonttal kereskednek a szokásos azonnali piacokhoz képest, az azt mutatja, hogy a tőkeáttétel vásárlói nem bíznak az árfolyam emelkedésében. Azonban a tőkeáttételes vásárlás iránti kereslet hiánya jelenleg nemfelétlenül jelenti azt, hogy a kereskedők azonnali kedvezőtlen árlépésre számítanak. Hiszen az év végén amúgy est szabadságra mennek a professzionális kereskedők, így alapvetően kisebb est un forgalom.
A medvepiacokon az opciós befektetők nagyobb esélyt adnak az áremelkedésre, aminek következtében a skew mutató 10% fölé emelkedik. Másrészt a bika piacok idején általában -10% alá hajtják az opciós skew mutatót, ami azt jelenti, hogy az eladási opciók áron alul forognak.
A delta-skew décembre 29-én 23%-on tetőzött, jelezve, hogy az opciós kereskedők egyre kényelmetlenebbül érzik magukat a lefelé irányuló kockázatok miatt.
Location Altcoin
A Solana számára 2022 különösen viharos év volt. A mostanra megszűnt FTX kriptotőzsde fizetésképtelenségének november eleji leleplezése után a SOL árfolyama 55%-ot zuhant a hónap folyamán. A Solana protokollban lekötött teljes érték (TVL) egy hét alatt 63%-ot esett az FTX fiaskó közepette. 14 novembre én a Solana TVL-je már csak 330 millió dolláron állt, miután egy hét alatt közel 500 millió dollárt veszített értékéből. Un DefiLlama adatai szerint ez az érték tovább esett, la plupart 210 millió dolláron áll.
Az elmúlt két hónap minden volt, csak szép nem a Solana számára. Továbbra est gyorsan veszít értékéből az FTX és az Alameda összeomlása után, így az árfolyam továbbra est 10 dollar alatt marad.
A Solana (SOL) igencsak lenyűgöző teljesítményt ért el tavaly, un 2021-es bikapiac egyik legjobban teljesítő altcoinja volt. Ám Sam Bankman-Fried kriptobirodalmának felbomlása óta értékének több mint 70%-át veszítette el. Minden idők csúcsához képest még megdöbbentőbb, hogy több mint 95%-át veszítette el a tavaly novemberi rekord óta. Egy ekkora méretű összeomlás a legrugalmasabb befektetőket minden bizonnyal megrázta.
Une plateforme Santiment kriptoelemző adatai szerint a Solana fejlesztési tevékenysége erőteljesen visszaesett. A fejlesztők már nem látnak túl sok új előnyt a hálózat használatában, és lassan a halálhoz közeli állapotban vannak.
A Solana társalapítói, Anatolij Jakovenko és Raj Gokal azonban átmenetinek tekintik a kudarcokat. A két vezető nemrég azt mondta a Fortune lapnak nyilaztkozva, hogy az elkövetkező események döntő jelentőségűek lesznek a hálózat számára a továbblépésben. Egy új frissítés ugyanis nagy mértékben javíthatja majd a hálózat megbízhatóságát.
Une plate-forme média BitcoinBázis újabb közösségi sur érhető el, csatlakozzatok hozzánk a Discordon !