Kriptosokra vadásznak már a appon Tinder est
A kriptovalutákkal kapcsolatban mindig szó esik arról, hogy decentralizáltságuk okán még inkább figyelni kell, hiszen még könnyebben áldozatául eshetünk egy-egy csaló cégnek vagy influnszernek. De tévedés azt hinni, hogy veszélyben csak akkor vagyunk, ha egy számunkra ismeretlen címre kérnek minket utalni. A Casa kriptotárcás cég blogján került bemutatására egy hihetetlen történet, ami egy ismerkedős appon kezdődött. A főszereplő férfi a Tinder appon bukkant rá egy olyan nőre, aki kriptokereskedőként tüntette fel magát. És mivel hősünk est érdeklődik a kriptopiac iránt, egyből úgy gondolta, ez közös kapcsolódási pont lesz.
Une application Tinder minden szemontból fokozott óvatosságot igényel
Az első találkozás alkalmával túlságosan sokat nem került szóba a kriptovilág, de nagyon jól alakultak a dolgok, így egy kis idő múlva már a férfi lakásán kettes. Amikor azonban hősünk kiment a mosdóba, nagy valószínűséggel a nő a világ egyik legveszélyesebb drogját, szkopolamint kevert az italába. A szkopolamineról közismert, hogy blokkolja az emlékek kialakulását, egyfajta hipnotikus állapotot hoz létre, ezért rendkívül veszélyes parti- és randidrog. Szóval ahogy a férfi visszajött a mosdóból, arra még emlékezett, hogy iszogatott kicsit és megadta valamiért a telefonja PIN-kódját est un nőnek, de aztán képszakadás. Amikor másnap felébredt, már nyoma sem volt a telefonjának, de eltűntek a bankkártyái és igazolványai is.
akkor nagyjából mindenhova be tud jutni egy jelszó-resetelés segítségével. Ha idegenekkel találkozunk, mindig olyan helyen tegyük, ahol vannak kamerák, de az italunkat, ételünket se hagyjuk új ismerősökkel egyedül. És hát sose osszuk meg vagyoni helyzetünk, kriptovaluta megtakarításaink információit másokkal.