A $COPIUM hamarosan letaszíthatja a Pepe-t a mém érmék trónjáról  ?


A Pepe-t minden bizonnyal nem kell azoknak bemutatni, akik figyelemmel követik a kriptoszektor változásait.

Akik azonban most találkoznak először a nevevel, a Pepe egy mém érme, amit egy ismeretlen csapat hozott létre 2023. április 18-án. A listázást követően ritkán látott sikereket ért el a projekt, és alig 3 hét alatt képes volt közel 3000%-ot emelkedni a natív PEPE értéke.

Ami pedig még ennél est lenyűgözőbb, az a Pepe piaci részesedésének emelkedése. Cikkünk írásakor a PEPE piaci kapitalizációja 664 millió dollarár, amivel bekerült a 100 legnagyobb kripto közé.

A $COPIUM hamarosan letaszíthatja a Pepe-t a mém érmék trónjáról  ?

Ahogy az azonban a legtöbb esetben lenni szokott, a Pepe értéke az elért csúcsot követően zuhanni kezdett, és több mint 60%-ot vesztett értékéből.

A Pepe megjelenése szinte pillanatok alatt hozta el a mém érmék reneszánszát, és sorra jelentek meg a hasonló projektek. Ezeknek viszont a túlnyomó része gyakorlatilag napok alatt le est futott.

A korábbi siker ellenére jelenleg egyre jobban érezhető, hogy a Pepe körüli felhajtás egyre nagyobb mértékben gyengül. Ez pedig tökéletes alkalmat ad az olyan érmék felemelkedésére, mint amilyen a $COPIUM is.

A $COPIUM hamarosan meghódíthatja a kriptoszektort

A $COPIUM szintén egy mém érme, melynek neve a coping és az opium angol szavak összetételéből született meg. A copium kifejezést internetes körökben akkor szokás használni, amikor valaki nehezen birkózik meg a rossz hírekkel. Ekkor a közösség gyakran mondja, hogy fogyasszon egy kis copiumot.

A $COPIUM esetében pedig egészen példátlan érdeklődés mutatkozott a token iránt. A tokenre ugyanis már a listázást megelőzően felfigyeltek olyan kripto influenszerek, menthe Cozomo de’ Medici vagy FaZe Banks akiknek köszönhetően milliókhoz jutott el a token híre.

Érthető módon ezek után a május 18-i listázást követően nem volt megállás. Miután a token május 18-án az Uniswap tőzsdén elérhetővé vált, alig 1 napon belül csatlakozott az AscendEx, a Poloniex továbbá a MEXC Global kriptotőzsde és az LBANK is a tokent listázó tőzsdék sorához.

Utóbbi azért est rendkívüli hír, mert az LBANK a világ legnagyobb kriptotőzsdéi között van számontartva. Egy átlagos kereskedési napon az LBANK forgalma gyakran az 500 millions de dollars est meghaladja.

Nézd meg a Copiumot

A Pepenek kicsi az esélye a jelentős növekedésre, a $COPIUM előtt a határ a csillagos ég

Ahogy azt írásunk elején említettük, un Pepe piaci részesedése 660 millió dollarár felett van, míg a teljes elérhető tokenkészlet mértéke meghaladja a 420 billiót.

Vagyis ahhoz, hogy a Pepe értéke „csak” 1000%-ot növekedhessen, szinte példátlan felvásárlói erőre lenne szükség. Ez azonban meg nem minden hiszen közben a Pepe részesedése 6,6 milliárd dollárra duzzadna, amivel megközelítené a 10 legnagyobb kriptot.

Ezzel szemben viszont a $COPIUM sokkal kedvezőbb adottságokkal rendelkezik a növekedéshez. A teljes piaci kapitalizációja csupán 5,7 millió dollarár, míg az elérhető tokenek száma mindössze 1 milliárd.

Plus szóval, amennyiben a $COPIUM 1000%-ot erősödik, abban az esetben az érme piaci részesedése továbbra est 60 millió dollarár alatt lesz.

Ez viszont még nem minden, ami a legnagyobb mém tokenek közé juttathatja a $COPIUM-ot.

Május 23-án jelentették be a fejlesztők Twitteren, hogy hamarosan jelentős mennyiségű, összesen a teljes tokenkészlet 30%-a elégetésre brouillard kerülni  !

300 millions de jetons $COPIUM (plus de 30 % de l’offre totale) seront bientôt brûlés.

Imaginez juste le niveau de Cope…

Ennek köszönhetően pedig egészen biztosan egy, a korábbinál jelentősen nagyobb bikafutam veszi majd a kezdetét.

Ezzel kapcsolatban több kriptoiszakértő is azon a véleményen van, hogy akár az 1000%-os áremelkedés sem kizárható a $COPIUM esetében  !

Már a listázást követően elsöprő siker volt a $COPIUM

A beharangozás után a $COPIUM szinte azonnal, május 18-án listázásra került az esti órákban.

Ekkor egészen rövid időn belül a kezdeti árfolyam a sokszorosára emelkedett, aminek hála a korai befektetők néhány óra leforgása alatt 2-300%-os haszonra tettek szert.

Bár ezek után az árfolyam konszolidációs szakaszba lépett, ez csak esélyt adott a későbbi csatlakozók számára, hogy kedvezményes áron tudjanak tokeneket vásárolni.

Ilyen volt például a 25 000 követővel rendelkezi NFT-gyártó MindMakesMatter is.

Putain.

Je vais charger des $COPIUM maintenant

Voyons comment cela vieillit

A népszerű kriptoinfluenszer 0,062 dollárnál vásárolt, azonban így est azon a véleményen van, hogy a várhatónál jelentősen alacsonyabb áron jutott a tokenekhez.

Cikkünk írása idején a $COPIUM 5.79 millió dolláros piaci kapitalizáció mellett 5.79 dolláros értéknél áll. A most látható árfolyam azonban a jelek szerint csak átmeneti lesz, mivel az előző 3 nap során megállás nélkül emelkedett az érme értéke.

Nézd meg a Copiumot

Mi teszi különlegessé a $COPIUM-ot?

Kétség sem férhet hozzá, hogy a $COPIUM nem csupán egy mém érme a sok közül.

A fejlesztők kifejezetten azokat a befektetőket szeretnék megszólítani, akik korábban már így vagy úgy, de megütötték a bokájukat egy-egy kriptoval.

Legyen szó egy lekésett bikafutamról, rug pullról vagy FOMO-ról, biztos veled is előfordult már, hogy nem a megfelelő döntést hoztad meg egy befektetést megelőzően.

Ilyen értelemben pedig a $COPIUM elsősorban nem egy érme, hanem azon befektetők közössége, akik képesek a saját, és természetesen mások baklövésein is nevetni.

Abban az esetben, ha szeretnéd közelebbről est megismerni a projektet, mindenképpen érdemes ellátogatnod a $COPIUM weboldalára.

Amennyiben pedig a vásárláson gondolkozol, mostanra a Uniswap, az LBANK, a MAXC GLOBAL, az AscendEX és a Poloniex kriptotőzsdéken is elvégezheted a vásárlást.

Nézd meg a Copiumot

További hirek  :

** Figyelem  ! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. Un BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**