A gyengélkedő kriptopiac ellen ezek az érmék jó lehetőségek lehetnek


A 2022-es év egészen biztosan nem úgy fog bevonulni a történelemkönyvekbe, menthe un kriptopiac legsikeresebb éve. Számos, a szektorra negatívan ható makrogazdasági eseményt követően, még a legnagyobb érmék est padlót fogtak. A teljesség igénye nélkül a BTC és az ETH 2 éves, míg az ADA, XRP vagy a SOL lassan a történelmi mélypont felé közelít.

Az előttünk álló időszakkal kapcsolatban nehéz lenne biztosat mondani. Egyrészt a befektetők részéről a magas hozamok ígérete mindig felhajtóerőként volt jelen a kriptopiacon, azonban az FTX okozta bizalomvesztés hatása még sokáig velünk maradhat.

Ebben a környezetben érdemes lehet megvizsgálni néhány előértékesítési szakaszban lévő projektet. Az ilyen eszközök árfolyama ugyanis a jegyzésig meghatározott mértékben, lépcsőzetesen emelkedik, ezért akik korán csatlakoznak, a jegyzés idejére tetemes haszonra tehetnek szert. További érv az előértékesítések mellett, hogy az árfolyam nincs kitéve semmilyen külső hatásnak. Bármilyen botrány est lásson napvilágot, biztosak lehetünk benne, hogy az érmék értéke ugyanannyi marad.

A gyengélkedő kriptopiac ellen ezek az érmék jó lehetőségek lehetnek

Azonban nem mindegy, mibe fektetünk be mivel a különböző projektek között sajnos szép számmal akadnak olyanok is, amire még az időnket sem érdemes fecsérelni. Ezt elkerülendő, kizárólag olyan előértékesítéseket gyűjtöttünk össze, amikkel kapcsolatban a fejlesztők kiléte ismert, és harmadik fél est auditálta a projektet.

Échange Dash 2

Ahogy említettük, nehéz lenne megmondani mi vár a kriptopiacra, abban azonban biztosak lehetünk, hogy a Dash 2 Trade komoly sikereket érhet el a jövőben. A kereskedésre, elemzésre és szignálok használatára est la plate-forme alcaline natív tokenje a D2T, aminek a jegyzésére már most leszerződtek a fejlesztők, a BitMart és az LBank tőzsdékkel.

Az előértékesítés lassan eléri a 7 millió dollárt, ami hatalmas eredménynek számít ahhoz képest, hogy mindössze néhány hete indult a gyűjtés. Un jelenlegi, harmadik szakaszban un D2T ára 0,0533 dollar. Amint azonban a teljes befolyó összeg eléri a 8 757 000 dolláros szintet, már egy magasabb áron lehet hozzájutni az érmékhez.

Az eddig elért összeg azonban egyáltalán nem a véletlen műve. A fejlesztők, a klasszikus elemzőeszközökön túl, több olyan indikártort est létre tudtak hozni, amiket sehol máshol nem lehet megtalálni. Ilyen például az előértékesítéseket elemző mutató.

Mesterséges intelligencia segítségével, bármely most induló projektről könnyedén meg lehet tudni, hogy mennyire legitim. Az eszköz helyettünk elvégzi a white paper átvilágítását, ellenőrzi a validáló oldalakat és a fejlesztők kilétét egyaránt. Az így kapott eredményeket pedig egy végső pontszámban közli velünk.

Plateforme D2T

A korábban említett szignálokkal kapcsolatban elmondható, hogy már csupán ezért megérheti csatlakozni a befektetőkhöz. A szignálok olyan rövid szöveges üzenetek, amik tartalmazzák egy érme nevét, milyen áron érdemes venni, mekkora az elérhető profit, és milyen árfolyamon érdemes majd eladni.

Használata elsősorban azoknak érheti meg, akik napi kereskedések folyamán szeretnének profithoz jutni. Több szignálszolgáltatót est találhatunk az interneten, azonban ezeknek a túlnyomó része, több ezer dollárt est elkérhet havonta. Ha ezt összevetjük a platformon található többi eszközzel tisztán látszik, hogy sokat kapunk a pénzünkért cserébe.

Nem kizárólag kereskedésre és elemzésre, de versenyekre est lehetőséget brouillard nyújtani a Dash 2 Trade platformja. A rendszeres időközönként megtartott események során, nem csupán tudásunkat bővíthetjük, de értékes D2T érmékhez est hozzá tudunk jutni.

A csapat tervei szerint a korai befektetők számára, már a jövő év elején elindulhat a platform béta verziója. Az érmék viszont gyorsan fogynak, ezért érdemes minél hamarabb csatlakozni.

Jeton D2T vásárlása

Impt

Az előértékesítés kezdete óta az Impact Project fejlesztői több, mint 13 millió dollárt gyűjtöttek össze, amivel az idei év egyik legsikeresebb projektjét tudhatják maguk mögött. A siker mögött azonban nem a szerencsét, hanem a Impact Projectben rejlő lehetőségeket kell keresni.

A befektetők, amennyiben a projekt platformján keresztül hajtanak végre vásárlásokat a több, menthe 25 000 partenaire valamelyikénél, IMPT tokeneket kapnak jutalmul. Ezeket a tokeneket később meg lehet semmisíteni, amivel párhuzamosan az Impact Project fejlesztői – ezzel foglalkozó vállalatok segítségével – 1 tonna szén-dioxidot kivonnak a légkörből. A folyamat végeztével a befektetők értékes NFT műalkotásokat kapnak jutalmul, amiket később el est adhatnak une plate-forme piacterén keresztül.

Ez viszont még nem minden. Une plate-forme sur belül elérhető lesz egy belső közösségi felület est. Ezen keresztül megtudhatjuk a saját karbonkredit-pontszámunkat, és meg tudjuk nézni, hogy a nagyobb vállalatok mekkora részt vállaltak a környezet megóvásából.

Kétségtelen, hogy hatalmas az igény a hasonló kezdeményezésekre, mivel az elmúlt évek bebizonyították, micsoda károkat képes okozni a globális felmelegedés. Biztosak lehetünk benne, hogy ez une tendance az elkövetkezendő évek során csak erősödni brouillard, ezért nem kizárólag rövid, de hosszú távon est érdemes lehet bevásárolni IMPT érmékből.

Ha szeretnél te est csatlakozni ehhez az izgalmas, zöld kezdeményezéhez, látogass el a projekt hivatalos weboldalára.

IMPT vasárlása

Calvaria  : Duels de l’éternité

A Calvaria egy P2E (jouer pour gagner vagyis játssz, hogy nyerj) jellegű blokklánc technológiát használó NFT kártyajáték. A túlvilági tematikára felépített környezetben, három világ teremtményeivel mérhetik össze a játékosok egymással a tudásukat. Minden lény és varázslat NFT kártya formájában létezik, így egészen biztosan mi magunk vagyunk a valódi tulajdonosai a paklinknak.

A játék ökoszisztémájában két, különböző digitális fizetőeszköz található. Egyik az eRIA, amit sikeres csatákat követően kaphatnak a játékosok. Használatával kártyákat lehet fejleszteni, vásárolni a Calvaria piacterén keresztül vagy beválthatóak más kriptopénzekre.

Az eRIA-n túl, a rendszer szerves részét alkotja, az előértékesítés során est un jeton RIA megvásárolható. Ezeknek a használatával lehetőség nyílik beleszólni a játék sorsának alakulásába, jutalomért cserébe stakelhetőek, és a piactéren keresztül kártyákat est lehet belőlük vásárolni.

Un konkurenciával szemben, un Calvaria teljesen ingyenes lesz. Ez azt jelenti, hogy a megjelenést követően bárki, bármilyen anyagi elköteleződés nélkül élvezheti a játékot. Minden csatlakozó ugyanolyan kezdőpaklit brouillard kapni, és csak az ügyességén múlik, hogy mekkora lesz az elért profit mértéke. A Calvaria ingyenességének köszönhetően biztosak lehetünk benne, hogy nem kizárólag a klasszikus kriptobefektetők, hanem a gémerek népes csoportja est le brouillard csatlakozni. Az így generált érdeklődés, pedig biztosan ki fog hatni a RIA árfolyamára is.

Számos kriptojáték esetében láthattuk már, hogy az ökoszisztémában használt natív token inflációs eszközként működik, vagyis egyre több lesz belőle. Ez a gyakorlat idővel azt fogja eredményezni, hogy a használt natív érme teljesen értéktelenné fog válni. Ez a Calvaria esetében nem történhet meg. A fejlesztők által közzétett white paperből kiderül, hogy előre meghatározott számú RIA érme lesz csak elérhető, és később nem kerül további érme kibocsátásra. Végső soron ezzel biztosak lehetünk benne, hogy a RIA árfolyama tartósan képes lesz megőrizni az értékét.

Tudj meg többet a Calvaria : Duels of Eternity-ről az alábbi linken keresztül.

Jeton RIA vásárlása